érzelmileg padlón vagyok. az okot nem tudom. talán a magány, vagy a hideg, vagy csak túl sok szekszésnyújorkot néztem mostanában. még azt sem mondhatom, h nem történik körülöttem semmi. állandó mozgásban vagyok, de vmi hibádzik. mért telhetetlen az ember. mindig csak többet és többet akar. még több sikert, még több elismerést, törődést, csillogást. mért nem tudok megbékélni a helyzettel, és türelemmel várni??? igazából meguntam. meguntam várni. hitegetni magam, hogy biztos vmi jó, vmi tökéletes van megírva és arra várni kell és megszenvedni. mért mindig oanokat fúj az utamba a szél, aki nem hozzám való? mikor lesz ennek vége.
a mai nap rám tört a kétségbe esés. ez már nem élet. minden napot egy újabb küzdelemnek fogok fel. már nem tudok élni, őszintén nevetni. remélem ennél lejjebb már nincs. elegem van abból hogy saját magam hitegetem, meg zsófival egymást rugdaljuk át a nehéz időszakokon. és azt végkép rühellem, hogy leszbinek néznek. mert egyeseknek ez külön szórakozás. mert vagy biztonságba érzi magát a párkapcsolati vackában, és 100%ig úgy gondolja, hogy bármit megtehet mert ő már nem tartozik az egyedülállók táborába. vagy az oan kis pöcsökből, akik szánalmukban ieneket feltételeznek rólunk, holott a skálán 10-ből 3 ha érnek és heidi klumokról álmodoznak. és leköpném azokat is akik csak azért m nem vagyok modell alkat esélyt se adnak, de mellette meg sír a szájuk, h nem találnak egy megértő társat. soha nem fogom megérteni, h nálam kevésbé értékesek, h feszíthetnek brad pittek mellett. és most kiakadtam. és holnapra megbánom, h leírtam, de muszáj volt üvöltenem. és sajnos marad a net.
ma megálltam egy kicsit a sétáló utcán. csak néztem az embereket. jöttek-mentek. ki toporgott, volt aki sietet, vagy éppen leült a padra. elcsíptem egy-egy szót, vagy mondatot a mellettem elhaladóktól. kicsit kiszakadtam a megszokásból. majd szépen lassan a busz felé vettem az irányt. az addigi rohanó életemet lelassítottam. talán ez volt a baj. ahogy vártam, h a zebra lámpa zöldre váltson ráébredtem, hogy ezzel a kis szünettel hagytam kibontakozni az eddig szőnyeg alá söpört problémát. egyedül vagyok. nincs senki, akivel jövőmet tervezhetném, akivel megoszthatnám az életem. aki körül foroghatnának a mindennapjaim. de még oan sincs, aki esélyért könyörög a küszöböm előtt. lehet ez van megírva. míg mások a suli után összeköltöznek, vagy eljegyeznek, vagy csak tervezgetnek, addig nekem ez jut. kiválasztani azt a kis szimpatikus garzont, ahol ha végkép be telik a pohár nyugodt szívvel kiléphetek az ajtón.
jah és a jósnő is tőből leszophat.
