no ennek a minifesztnek is vége . elmondhatom, hogy megint kitettünk magunkért. : )
szombaton a szentiván éji diszkóban kezdtünk. soksok kisalma, tánci pörgés. a vasárnap ezután pihizősre sikeredett. délelőtt anyuéknak segítettem, majd délután f1, megnéztük h a hazaiak hogyan alázzák a föld alá a földevőket, majd bástya azt go home
hétfőn elérkezett születésemnek tényleges napja. egész nap a gyümitortával szenvedtem, ami estére sem lett az igazi, így szépen a hűtőben maradt. megkaptam mandoék első cdjét – most is azt hallgatom :P. nem elhanyagolható a fémbögre sem, de úgy gondolom az este fénypontja a sajtospogi torta volt gyertyával a közepén hhe.
kedd az uccsó nap volt. mindenki nagy örömére a gyümitorta is megjelent, melyet a tisztelt publikum elfogyasztott, sőt még soknak is találta : ) így el kellett osztogatni, de a lényeg h elfogyott és senki nem maradt éhen.
röviden ennyi. nem gondoltam volna h sikerül überelni a tavalyit (főleg h nagyon meg se akartam tartani) ha vmi kimaradt volna kérem jelezni vagy kommentként kiegészíteni J