emlékszel? tél volt. pontosabban karácsony előtti este. akkor kezdtük meg hagyományunkat. ajándékoztunk. megünnepeltük a névnapom és természetesen egymást. beindult a buli és mi ketten odakevertünk egy fiú társasághoz. focisták voltak. ők is ünnepeltek. véget ért egy év. és ott volt ő is. nem ismertem, talán még nem is láttam előtte. magas volt. ez imponált. ittunk, nagyon sokat ittunk. szimpatikus volt. talán én is neki. a kocsmából együtt távozott az én és az ő társasága. és kaptam egy bónusz puszit. kiharcoltam magamnak. és vhogy befészkelte magát a szívembe-fejembe.
és emlékszel? andrás névnapoztunk talán és akkor mondták h van vkije. összetörtem. hisz a remény onnantól már nincs. elveszett. elveszítettem. és láttam a lányt. először csak képen. egy távoli fotó volt. de hasonlított… rám. és zavart voltam, nem értettem. majd szerencsére élőben teljesen más volt. szép, csinos – csak az a hang.
és a szerda este. vmit kimondtam hangosan. és pont akkor elment egy hullócsillag. most visszaszívnám azt a mondatot vagy talán mégsem. nem tudom. ez már a végső elkeseredés, amit érzek. kapaszkodni a múltba. nem szabad.
