nem akartam addig írni, amíg szar passzban vagyok. mostanában szinte minden felzaklatott. kiváltképpen egy férfiú. hehe
egy hete kezdődött – újból. lent volt és én is. megviselt. megviselt a gondolat, hogy nem egy utat járunk. ha én jobbra nézek ő balra. ha fel, ő le. a lényeg h sohasem egy irányba. nem a közös jövőnk irányába. nem azt mondom, hogy innentől kezdve ezt az egészet felfogtam és soha többé rajongás, róla beszélés vagy bmi, amihez köze van. egyszerűen csak próbálok úgy tekinteni rá, mint egy ideálra. számomra ő nem húsvér ember, hanem csak egy kép, akivel az életem üres pillanatait eltöltöm gondolatban.
a kedd az furi volt ilyen szempontból. egy héttel ezelőtt még bmit adtam volna, azért h ne méterekről lássam. aztán tegnapelőtt szinte egymás mellett ültünk – zsó cselességének köszönhetően. és semmi. hazafelé el is gondolkodtam ezen, h most mien boldognak kellene lennem. meg milyen jó, meg blablabla. de nem. vhol mélyen rájöttem h talán mindig is lesz köztünk egy fal egy széktámla.
de aztán az is lehet h azért nem érdekel mostanában annyira. mert az önsajnálat, a napközbeni cigimentesség gondolatától nem jut időm holmi oszkárokra és egyéb férfiakra gondolni.
a lényeg h egészséges vagyok, büntetetlen előéletű és lassan a depiből is kijövök. azért holnap tessék még nekem szurkolni, hogy behívjanak állásinterjúra és ne egy levelet kapjak h sajnáljuk…
